A nyári betakarítási munkák végeztével talajművelési szempontból két fontos feladat áll a gazdák előtt: a tarló ápolása és a következő vetemény talajművelési munkáinak elvégzése. A tarlóápolás már a betakarítás során vagy azt követően a szármaradványok kezelésével elkezdhető, a jövőbeni növénytermesztéshez kiválasztott talajművelési technológia pedig az egyes ápolási műveleteket szabja meg.
Az őszi vetésű növények számára a gyökérágy és a vetőágy készítése követi a tarlóápolási munkákat, majd maga a vetés. Legfontosabb ősszel vetendő növényeink az őszi káposztarepce, az őszi árpa és az őszi búza. A megválasztandó talajművelési technológia függvénye a földrajzi adottságoknak a talaj tulajdonságainak és nem utolsó sorban a gazda választásának.
Tarlóművelés
Akármilyen művelési rendszerben termeljük a szántóföldi növényeinket, a tarlóápolási műveleteket nem szabad elhagynunk. Az első tarlóállapotot befolyásoló tényező az aratás után a talajon hagyott szármaradványok mennyisége. A növényi szár felbálázása és elszállítása után a maradó mennyiség az aratáskor hagyott tarlómagasságtól függ, ám ebben az esetben mindenképpen gyorsabban szárad ki a talaj, ezért minél hamarabb művelnünk kell. Megtehetjük ezt hagyományosan nehéztárcsával, a könnyebb és sekélyebben dolgozó rövid tárcsával vagy szántóföldi kultivátorral. Minden esetben lezáró munkagépet (legtöbb esetben hengert) csatlakoztassunk a tarlóhántást végző munkagéphez. Magas tarló esetén célszerű elsőként szárzúzást végezni vagy olyan munkagépet választani, amelyen aprítást végző művelő elem (tárcsa) is található. Ha a betakarítás után a szalma a tarlón marad, azt a művelés előtt mindenképpen egyenletesen el kell teríteni. Ezt maga a kombájn is megteheti a rászerelt aprító-terítő adapterrel, ha nincs ilyen, akkor más módon (pl. szárzúzókkal). A tarlóhántást ebben az esetben is el kell végezni, a talaj felső, min. 10-15 cm-es rétegét át kell mozgatni, a maradványok nagyobb részét be kell keverni ebbe a rétegbe. Ezt a művelet bármelyik művelési mód esetén fontos: megőrizhetjük vele a talajnedvességet, irthatjuk a gyomokat (ill. bekeverhetjük a gyommagvakat, serkentve azokat a csírázásra, hogy a következő tarlóápolási művelet során kiirthassuk őket), javítjuk a talaj hőháztartását (az átkevert felső réteg hőszigetelő), serkentjük a biológiai folyamatokat a talajban (beéredés).
A tarlóápolási munkákat az elővetemény lekerülési idejétől függően többször el kell végeznünk, fokozatos mélyítéssel, a megelőző művelet irányával szöget bezáróan. A vontató traktort lehetőleg szereljük fel ikerkerekekkel (vagy a lehető legnagyobb szélességű abroncsaival) a talajtaposás csökkentése érdekében.
A tarlóhántást végző munkagépekkel szemben támasztott alapkövetelmények:
- a munkamélység állítható, a mélységtartás pedig megfelelő legyen,
- a művelő elemei végezzenek vágást, lazítást, porhanyítást, keverést,
- rendelkezzenek a művelőelem-sor végén valamilyen talajlezáró egységgel vagy ezek csatlakoztatási lehetőségével,
- ne hagyjanak bakhátakat, barázdákat sem a fogás szélén, sem a munkafelszínen,
- az elemek között ne képződjenek torlódások a szármaradványokból vagy földből.
Mélylazítás
A mélylazítás nem tartozik szorosan a tarlóápolási és a vetés-előkészítési munkák közé, de az aratás utáni, őszi vetés előtti időszakban jó minőségben elvégezhetők közé igen. Ez a szerszám akkor dolgozik jól, ha a föld száraz, ebben az esetben tudja a tömörödött talajt apróbb darabokra szétroppantani, biztosítva ezzel a nem művelt és a művelt talajrétegek közötti kapcsolatot elsősorban vízforgalom számára. Ideális, ha legalább 4-5 évente elvégezzük ezt a munkát is a földjeinken. Nem népszerű, mert nagy az energia-és időigénye, de szakszerűen elvégezve a talaj vízháztartásnak szabályozásával, a pangó vizek elvezetésével, illetve szárazabb időszakban a mélyebben fekvő nedvesség felszivárgásának lehetővé tételével növeli a termésbiztonságot. Fontos szabály, hogy a lazítókések mellett visszatömörítő művelő elemmel is fel legyen szerelve, hogy az alapesetben száraz talajt ne szárítsuk tovább. Másik tanács, hogy nedves talajban értelmetlen az altalajlazító használata.
Alapművelés
A három fő növény, az őszi búza, az őszi árpa és az őszi káposztarepce közül az utóbbi igényel mélyebb gyökérágyat, ezért mélyebb alapművelést. A hagyományos rendszerben ez középmély-, de inkább mélyszántást (30-35 cm) jelent, melyhez ekét, ha lehet váltvaforgató ekét használjunk. Ez tulajdonképpen nyári szántást jelent, mely minőségében csak akkor megfelelő, ha megfelelően porhanyós, nem teremt a felszín közelében a laza talajszerkezet miatt könnyen kiszáradó, megkeményedő nagyobb hantokat vagy rögöket. A szántáskori rögképződés csak akkor kerülhető el, ha a talaj a szántási mélységben kellően nedves (nyirkos). A tarlóápolási munkák rendszeres elvégzésével ez elérhető. A nyári szántás elmunkálása a másik fontos követelménye a talaj előkészítésnek, amit ha lehet az ekéhez kapcsolt közvetlen elmunkáló szerkezettel végezzük. A külön menetben végzett szántáselmunkálás a traktornyomok miatt egyenetlen tömörödést eredményez. Az elmunkálás csak a felszínen vagy annak közelében végez morzsaképzést és visszatömörítést, ezért nagyon fontos a megfelelően nedves talajállapot és az aláforgatott talajjal is kellő aprító-porhanyító munkát végző eke.
Abban az esetben, ha a repce alá az alapművelést lazító szerszámmal végezzük, a talajszerkezetet kevésbé bolygatjuk meg (nincs forgatás) és a felszínen maradó növényi részek is óvják a talajt a kiszáradástól. Ekkor is fontos a felnyitott talajrészek visszazárása és a visszatömörítés. Ehhez a ma forgalmazott lazítók mindegyike fel van szerelve valamilyen elmunkálóval, a régi típusok mögé célszerű hengert csatolni.
A lazítókkal szemben támasztott követelmények:
- a munkamélység állítható, a mélységtartás pedig megfelelő legyen,
- a művelő elemek kellő lazító munkát végezzenek a talajban,
- a szerszám munka közben ne forgasson a felszínre hantokat,
- minden egyes lazítószár legyen ellátva törés elleni biztosítással,
- jó, ha a kopó elemek egyszerűen cserélhetőek.
Az őszi búza és árpa gyökérágyához nem kell mély alapművelés (az viszont jó, ha az elővetemény alá az előző évben ezt már megtettük). A tarlóápolás során használt munkagépek, tárcsák, szántóföldi kultivátorok többszöri, egyre mélyülő munkamélység-beállítással az alapművelési feladatot is ellátják. A tárcsák munkamélységének beállítását a tárcsalapok menetiránnyal bezárt szögének változtatásával végzik, a kultivátoroknál mankókerék segítségével illetve a lezáró-tömörítő hengeregységre történő terhelés-áthelyezéssel történhet mélységállítás.
Magágy készítés
Az ideális vetési idő elérkeztekor a magbefogadó talajréteget elő kell készíteni. Szerkezetének, nedvességtartalmának, hőmérsékletének ideális körülményeket kell biztosítania a csírázáshoz. A gyommentesség és az egyenletes talajfelszín alapkövetelmény. Az egyenletes felszín nem csak azt jelenti, hogy sík legyen a magágy teteje, hanem a növényi maradványok egyenletesen terüljenek el a földön, ideális esetben ne is legyen az elvetett mag felett szármaradvány.
A szántott területen jó minőségű magágyat a kombinált magágy készítő gépekkel (kombinátorok) végezhetünk. Ezek a gépek attól „kombináltak”, hogy többféle művelő elemmel vannak felszerelve, melyek meghatározott sorrendben követik egymást: a vontató traktort követően mindig az első a nyomlazító elem, mely az abroncsnyomokat lazítja fel. Ezt követi egy egyengető elemsor, aminek feladata az egyengetés mellett az őt követő kultivátor kapasorok talajszinthez történő pozicionálása. A kapák az előttük kialakult szinthez viszonyítva egyenletes mélységben újra lazítják a talajt, átkeverik, porhanyítják. Ezek általában rugós kapaszárak, lándzsás vagy kisméretű lúdtalp munkaelemekkel. A kapasor után tömörítő, rögtörő részeket, általában hengereket helyeznek el. Ha több henger van, azok átmérője, fordulatszáma eltérő, ezért más-más rétegben más-más intenzitással dolgoznak, az ideális magágy kialakítása érdekében. Az előzőleg tárcsával vagy kultivátorral művelt területeken a szármaradványok mennyisége nagyobb, ezek feltorlódhatnak a kombinátor alatt, helyettük használhatunk forgó elemes munkagépeket (pl. ásóboronát).
A magágy készítő gépekkel szemben támasztott követelmények:
- precíz munkamélység-állítási lehetőség,
- pontos és egyenletes mélységtartás,
- megfelelő minőségű rétegzett magágy készítés,
- eltömődés mentesség,
- a traktornyomok teljes eltüntetése,
- a talajviszonyokhoz illeszkedő kapaválaszték,
- a kopó elemek egyszerű cserélhetősége.
Tárcsás lazítók és mulcskultivátorok
Az előzőekben a hagyományos munkagépeket illesztettük az egyes művelési rendszerek technológia-sorába. Most néhány olyan munkagépről kell említést tennünk, amelyek az új művelési rendszerekhez fejlesztettek ki, és amelyek tarlóművelő, alapművelő valamint magágy készítő munkákat akár egy menetben is képesek elvégezni.
A tárcsás lazítók esetében „x” vagy „v” alakban elhelyezett tárcsasor közé elhelyezett lazítókapák végzik az alapművelést, a tárcsasorok és az elmunkáló-lezáró elemek a tarlóművelést vagy a magágy készítést. A tárcsák 10-12 cm, a kultivátorkapák 20-40 cm mélységben dolgoznak.
A mulcskultivátorok abban a különböznek az előbbitől, hogy tárcsatagokat általában csak a gép elején találunk, a kapák munkamélysége pedig kisebb: 20-25 cm. Mindkét munkagéptípus előnye a kevesebb menetszám eredményeként a taposási károk és a költségek csökkenése, nem utolsó sorban pedig a talajszerkezet-kímélő munkavégzés. Több szármaradványt hagynak a felszínen (min. 30%), csökkentve ezzel a talajkiszáradás mértékét. Hátrányuk a 200 LE-nél nagyobb vontatási teljesítményszükséglet és a nagy méret.
A tárcsás lazítókkal és mulcskultivátorokkal szemben támasztott követelmények:
- a művelő elemek tagonkénti precíz munkamélység-állítási lehetősége,
- hosszirányú szintezési lehetőség,
- pontos és egyenletes mélységtartás,
- eltömődés-mentesség,
- a traktornyomok teljes eltüntetése,
- a talajviszonyokhoz illeszkedő kapaválaszték,
- a kopó elemek egyszerű cserélhetősége.
Vetés
Az őszi káposztarepcét, búzát és árpát sorba vető gépekkel vetjük. A hagyományos felépítésű konstrukciókból nagy a választék a géppiacon. A szántás után készült magágyon vagy laza homokos talajon használhatjuk a csúszócsoroszlyás változatokat, de máshol, ahol sok a szármaradvány, inkább a tárcsás csoroszlyákat válasszuk, ezek előtt nem keletkeznek torlódások, amelyek megemelik a vetőelemeket, rontva ezzel a mélységtartást. Ha a vetést külön menetben végezzük, a traktor nyoma elrontja a magágyat, a tömörebb illetve lazább talajba kerülő mag egyenetlen kelést eredményez, ezért egyre több gyártó készít kombinált vetőgépeket, melyeknél közvetlenül a vetőelemek előtt készül a magágy. Így megspórolható egy külön munkamenet. Az egyes talaj- és költségkímélő művelési technológiák speciális vetőgépek kellenek. Léteznek művelő-vetőgép aggregátorok, melyek alapművelést, elmunkálást és vetést egy menetben elvégeznek, a direktvető gépek pedig a művelés nélküli talajba juttatják a vetőmagot. Ezeknél nagyon fontos, hogy a vetőcsoroszlya előtt meghatározott sávban a szármaradványok oldalra terelődjenek, hogy a vetés után a mag felett a talaj egyenletesen átmelegedjen.
Bármilyen technológiával, bármilyen vetőgéppel is dolgozunk, a géppel szemben támasztott alapkövetelmények azonosak:
- tág határok között legyen állítható a kivetett mag mennyisége,
- állítható legyen a vetési mélység,
- megfelelő legyen a mélységtartás,
- a vetőmag adagolás ne függjön a magládában lévő mennyiségtől,
- a vetőszerkezet hajtása útarányos legyen,
- többféle vetőmag elvetésére is alkalmas legyen,
- alkalmas legyen művelő nyomok képzésére,
- rendelkezzen vetéslezáró és tömörítő elemekkel.
Az egyes talajművelési technológiák, művelési módok, művelési elemek kiválasztása a gazda döntése és felelőssége. A döntéshez ismerni kell az adott földterület földrajzi, éghajlati viszonyait, a talaj mindenkori fizikai és biológiai állapotát, a gazdasági lehetőségeket és korlátokat. El kell dönteni a gazdálkodás célját. Az eszközök, a gépek és művelési technológiák már rendelkezésre állnak és egyre több lehetőséget adnak a választásra. Bizonyára az a jó döntés, amely minél több szempontot értékelnek és számításba vesznek a munkaműveletek megkezdése előtt.
Forrás: Hudoba Zoltán
