OPTICORN prémium kukorica betakarító adapterek

Permetezőfúvókák rendszerezése és alkalmazási területei

Európában a mezőgazdaságban használt permetezőkre vonatkozó követelményeket és előírásokat az EN 12761-123 szabvány tartalmazza. A gyártóknak ezeket az előírásokat kell figyelembe venni és a megfelelést az erre kijelölt független vizsgálóállomások által kiállított típusbizonyítvánnyal kell igazolniuk. Ennek része a szórófej és fúvóka vizsgálata, és ellenőrzése is. A permetlé és a hatóanyag egyenletes elosztásáról és a célfelületre juttatásáról a permetezőgépek szórószerkezetei, ezen belül a szórófejek és az azokban elhelyezett fúvókák gondoskodnak.

A mai korszerű permetezőkön már többnyire csoportos szórófejekkel lehet találkozni, amelyekben többféle fúvókát helyeznek el és így azoknál egyszerű átállítással változtatható a szórásteljesítmény és a cseppképzés módja az alkalmazott hatóanyagnak, vagy az elsodródási veszélyhelyzetnek megfelelően. Ma már gyakorta lehet találkozni elektromos vezérlésű szórófejekkel is, ahol a fúvókák átállítása, a kijuttatott permetlémennyiség, vagy a szórófejek szakaszolása elektronikusan távvezérelhető, sőt automatizálható is.

A fúvókák rendszerezése

A permetezőfúvókák többféle módon is rendszerezhetők. Egyrészt rendszerezhetők a cseppképzés módja szerint, amely lehet hidraulikus, mechanikus, pneumatikus, termikus (ködképzős), ill. ezek kombinációja. A fúvóka kialakítása szerint megkülönböztethetők cirkulációs, ütközéses, tárcsás, légporlasztásos, vagy injektoros cseppképzésű fúvókák. A szórásképük alapján lehetnek telt kúpú, vagy kúppalást mentén cseppképző, vagy legyezőszerű cseppeloszlású fúvókák, amelyek keresztmetszete lehet háromszög, vagy trapéz alakú. Az anyagukat tekintve is többfélék lehetnek. Tartósabbak és egyben drágábbak is a rozsdamentes acélból, rézből, vagy kerámiából készült fúvókák, rövidebb élettartamúak, ugyanakkor olcsóbbak és sokfélék a műanyagból készült fúvókák. Ez utóbbiakat alkalmazzák leggyakrabban és legelterjedtebben a gyakorlatban. A legtöbb permetezőfúvóka gyártó (Lechler, TeeJet, Albuz, Agrotop, Hardi stb.) kínálatában széles választékban szerepelnek.

A legelterjedtebben a hidraulikus cseppképzésű szórófejeket használja a gyakorlat, amelyeknél a folyadékáram cseppekre bontásában pörgető test, pörgető kamra ütközőlap, vagy hasíték (rés) vesz részt. A centrifugális, cirkulációs cseppképzésű fúvókák csigabetétes, tangenciális, vagy oldalbeömlésű furattal készülhetnek, ennek megfelelően üreges kúp, vagy tele kúp permetcseppáramot bocsátanak ki. Az ütközőlapos fúvókák felület- vagy folyadékütközéssel hozzák létre a cseppeket. Ez utóbbiak és a réses fúvókák legyezőszerű cseppeloszlást valósítanak meg és 1,5–4,0 bar nyomáson dolgoznak, általában 110–150 fokos a kúpszögük. A cirkulációs fúvókákat nagy nyomású permetezőgépeken alkalmazzák elterjedten. A hidraulikus cseppképzés esetén a cseppméret széles határok között változik, jól szabályozhatóak és egyszerű felépítésűek, kiterjedt az alkalmazási területük. A hidraulikus cseppképzésnél a nyomás növelésével arányosan nő a kijuttatott permetlé mennyisége és szóráskúp szöge, ugyanakkor csökken a cseppméret. A fúvóka nyílásméretének növelésével – azonos nyomásnál – nő a kúpszög és a kijuttatott mennyiség, valamint a cseppméret is.

mechanikus cseppképzés esetén villanymotorral hajtott forgótárcsa, vagy lengő, ill. forgódob végzi a folyadékáram cseppekre bontását. A cseppméret a tárcsák fordulatszámának (vagy a dob lengésszámának) változtatásával alakítható. Ezeknél kicsi a cseppek mozgási energiája, ezért inkább kombinált rendszerekben használják azokat.

pneumatikus cseppképzésű szórófejek és fúvókák a levegőporlasztó hatását hasznosítják. Ezek lehetnek külső keverékképzésűek, amikor a levegő a fúvókából kilépő folyadékáramot porlasztja tovább, vagy belső keverékképzésűek, amikor tiszta légporlasztással történik a cseppképzés. A folyadék és a levegő a keverőtérben találkozik és a cseppek felgyorsulva hagyják el a szórófejet. Ezeknél 200–300-szoros a levegőáram térfogata a folyadékáramhoz képest is, 20–100 µm méretű cseppekkel dolgoznak.

kombinált cseppképzésű szórófejek és fúvókák általában a hidraulikus, vagy mechanikus és a pneumatikus cseppképzési elveket, ill. megoldásokat egyesítik magukban. A hidraulikusan, vagy mechanikusan létrehozott cseppeket a légáram finomítja tovább (AIRTEC szórófejek). Az utóbbi időben számos új típusú környezetkímélő szórófejjel és fúvókával lehet találkozni a piaci kínálatban. Ezek közé sorolhatók az alacsony nyomású LP réses fúvókák és szórófejek, az excenter szórófejek kettős réses 150o-os fúvókákkal (levél alá permetezéshez). Ide sorolhatók az elsodródás csökkentő (Anti-Drift, Low Drift, Flood, Turbo Flood Jet, Turbo Tee Jet, Turbo Drop stb.) szórófejek és fúvókák, amelyek csökkentett folyadéknyomással dolgoznak, előkamrában, vagy turbulencia kamrában képezik a cseppeket. Nagymértékben,  50–80%-ban csökkentik az elsodródást. Ezeknek a legnagyobb gyártói az Agrotop, az Albuz, a Lechler, Spraying System Co és a TeeJet. A környezetkímélő szórófejek és fúvókák csoportjába tartoznak a passzív és aktív injektoros szórófejek, ill. fúvókáik. A passzív megoldásnál a folyadék levegőt szív a fúvókába és buborékokat képezve jutnak el a cseppek a célfelületre, ahol aztán kettős hatást képezve szétrobbannak, mikrocseppekre bomolva tapadnak meg a felületen. Az ilyen szórófejekkel és fúvókákkal 4-5 km/h szélsebességnél is lehet permetezni. Ezeknek a legnagyobb gyártója a Lechler és a TeeJet. Az aktív injektoros fúvókák esetében a levegőt nyomással juttatják a fúvókába és úgy jön létre a kettős hatás. Ebben az esetben a szórófejek kiszolgálásához kettős folyadék és légvezeték kiépítése szükséges. Ez utóbbi nem mindig jelent többletráfordítást, mivel pneumatikus elzárású és szakaszolású szórófejeknél a légvezeték eleve rendelkezésre áll.

A különböző permetezőfúvókák felhasználási területe

A legkorszerűbb permetezőgépekkel és a legjobb növényvédő szerek alkalmazásával végzett permetezés is lehet sikertelen, ha nem megfelelő fúvókákat használtak a permetezés során. A szórófejek és fúvókák szerepe meghatározó a permetezés során, amelynek sajnos sok esetben nem tulajdonítanak kellő fontosságot az üzemeltetők. A szórófejek és a fúvókák kiválasztása tulajdonképpen már a permetezőgép megvásárlásával kezdődik, mivel a gép működési rendszere, az üzemi nyomástartománya, a folyadékszállítása, a szórószerkezetének konstrukciója meghatározza az alkalmazható szórófejek és fúvókák körét is.
A szántóföldi síkpermetező gépeken leggyakrabban a hidraulikus szórófejekkel lehet találkozni, amelyeknél a nyomással szállított folyadék szűk nyíláson kiáramolva és felgyorsulva, forgásba hozva, vagy ütköztetve bomlik cseppekre. Az ültetvénypermetezőket főleg cirkulációs, ill. örvénykamrás szórófejekkel szerelik fel, amelyeknél a folyadék a cirkulációs térben gyorsul fel és forgó mozgással hagyja el a szórófejet.
A szántóföldi gépeken gyakran alkalmazzák a több különböző fúvóka befogadására alkalmas (revolver típusú) többfúvókás szórófejeket. Ezekkel a permetezési igénytől és körülménytől függően a kívánt fúvóka megfelelő helyzetbe forgatásával, egyszerűen és gyorsan változtatható a szórásteljesítmény és a cseppképzés. A szórófejek konstrukciója, ill. a kezelendő növények permetezéstechnikai igényei és az alkalmazható technológiai jellemzők határozzák meg a fúvókák megválasztását.
A szántóföldi sík permetezőgépeken leggyakrabban a 110–120o-os szórási kúpszögűréses fúvókákat alkalmazzák, amelyek kétszeres átlapolással jó permetfedettséget biztosítanak. A hagyományos réses fúvókák kis cseppmérettel dolgoznak, amelyek könnyebben elzáródhatnak és gyorsabban elpárolognak. Ennek kivédésére alkalmazhatók az elsodródást csökkentő réses fúvókák. Sűrűbb növényállomány esetén az aszimmetrikus szórásképpel dolgozó, vagy kettős réses fúvókákat lehet alkalmazni. A sorközökben végzett gyomirtó permetezéshez eltérő – 65o-os, 80o-os, vagy 90o-os – szórási kúpszögű fúvókák is rendelkezésre állnak. A kevésbé korszerű permetezőgépeken lehet találkozni még az ütközőlapos fúvókákkal is, amelyek szórásképe nem olyan szabályos és egyenletes, ill. a keresztirányú szórásegyenletességük is kívánni valót hagy maga után. Nagyobb méretű (durvább) cseppképzést valósítanak meg és ezáltal nagyobb (4–6 m/s) szélsebesség esetén is használhatók az injektoros (légbeszívásos) réses fúvókák. Legújabb változataik már kompakt felépítésűek, kisebbek és könnyebb a kezelhetőségük. Ezeknél a fúvókáknál az áramló permetlé a két oldalt kiképzett furatokon levegőt szív be és keveredik vele, melynek következtében a képződött légbuborékok nagyobb méretű cseppekre bontják a folyadékáramot. A buborékok kipukkanásával tovább aprózzák a cseppeket, de már a célfelületen. A kedvező cseppméretek általában 100–300 µm közöttiek. A 100 µm alattiak könnyen elsodródnak, vagy elpárolognak, a 600 µm felettiek pedig lefolynak a levelekről. A legjobb permetfedettség 100–200 µm közötti cseppméretekkel érhető el. Napjainkban a fúvókabetétek készülnek rozsdamentes acélból, sárgarézből, műanyagból vagy kerámiából. A fémből készült fúvókákat a magas áruk miatt a szántóföldön csak ritkán használják már, helyettük a műanyag (PP, POM) fúvókabetétek terjedtek el. A műanyag fúvókákat különböző színekben gyártják, így különböztetik meg azok különböző típusait. A műanyag fúvókák sokkal olcsóbbak, de gyorsabban is kopnak, ezért gyakrabban kell cserélni azokat. Az ültetvénypermetezőkön a nagyobb igénybevételnek kitett kerámiabetétes fúvókák használata általános.

permetezofuvokak_1 permetezofuvokak_2 permetezofuvokak_3 permetezofuvokak_4 permetezofuvokak_5

Tovább

Mandals locsoló tömlő/öntöző csövek – lineár/vontatható öntözőtömlő

Mandals locsoló tömlők/öntőcsövek öntözéshez fejlesztett lapos vagy más néven lineár tömlő típussal. 

Mandals Flexitex Extra öntözőtömlő, öntözőcső, locsoló cső

A Flexitex Standard egy nehéz, de rugalmas, megerősített folyadéktovábbító tömlő. A tömlő rendkívül tartós a nitril gumi és PVC prémium keverékének köszönhetően. Ideális folyadéktovábbító tömlőként mezőgazdasági rendszerekben, például öntözőrendszerekben, valamint táptömlőként hígtrágya- és öntözőrendszerekhez. A Flexitex sorozat víz és nem poláris folyadékok szállítására is használható az építőiparban és az általános iparban

Belső átmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

3

76 +2,0

3,1

0,95

720

50

9 100

3 1/2

90 +2,5

3,3

1,18

640

44

10 100

4

102 +2,5

3,2

1,20

610

42

11 400

4 1/2

114 +3

3,2

1,43

510

35

12 500

5

127 +4

3,4

1,68

440

30

13 700

6

151 +4

38

2,10

610

42

17 000

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a. 

MANDALS Ultraman öntözőtömlő, öntözőcső, locsoló cső

A Mandals Ultraman extrudált, hőre lágyuló poliéter alapú poliuretánból (TPU) készül. Kiváló kopásálló tulajdonságokkal rendelkezik. A megerősítés körszövött poliészter szövet. A speciális gyártási módszernek köszönhetően nagyon erős kötés jön létre a burkolóréteg és a bélés között. A körkörös poliészter megerősítés biztosítja a rendkívüli szakítószilárdságot, kombinálva a maximum 2% hosszváltozással az ajánlott üzemi nyomáson. Ez megakadályozza, hogy „kígyózzon” a tömlő, ha nyomás alatt van. Hasonlóképpen, az egymásba kapcsolódó szövet egyedülálló nagynyomású alkalmazhatóságot garantál.

A tömlő ellenáll az általánosan használt vegyszereknek és kiválóan ellenáll az UV sugárzásnak. A kopásállóság az egyik legmagasabb elérhető, így a tömlő ideálisan használható egyenetlen terepen, vagy olyan alkalmazásokban, ahol az erő és a kopásállóság akár a burkolat vagy bélés esetén elengedhetetlen. A Mandals Ultraman -50 ° C és + 75 ° C hőmérséklet-tartományban használható, időszakos használat esetén akár + 80 ° C-on.
Szabványos hossz 200 méter. Ennél hosszabb szakasz kérésre a 8”-nál kisebb átmérők esetén lehetséges.

Belsőátmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

2 1/2

65,0 +2,0

2,8

0,66

810

56

6.500

3

76,0 +2,0

2,8

0,84

780

54

7.900

3 1/2

90,0 +2,0

2,9

0,98

620

43

9.100

4

102,0 +2,5

3,2

1,20

610

42

10.100

4 1/2

114,0 +2,5

3,2

1,39

535

37

10.800

5

127,0 +2,5

3,2

1,52

505

35

1200

6

152,0 +3,0

3,2

1,73

435

30

14.900

7

178 +3,0

3,2

2,05

390

27

17 100

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a.

 

Tovább

Mandals locsoló tömlő öntözéshez – gerincvezetékkel

Mandals tömlők, öntözőcsövek öntözéshez fejlesztett tömlői gerincvezeték típussal. 

MANDALS Flexitex Standard öntöző tömlő, öntözőcső

A Mandals Flexitex Standard megtápláló csövet kisebb öntöző- és hígtrágya kijuttató rendszerekhez szánjuk a mezőgazdasági ágazatban. A tömlőt használhatjuk, víz alapú és nem poláris folyadékok szállítására az építőiparban és általános iparban, továbbá ideális a tömlő  tűzoltási feladatok ellátására is. A tömlő ellenáll az általánosan felhasznált vegyszereknek. A speciális körkörös szövés miatt a tömlő nem nyúlik, ha húzzák. Ugyanebből az okból, valamint a nagy falvastagság miatt nagy erejű nyomásnak is ellenáll. Működhet -30 ° C és + 75 ° C között, szakaszos használatkor akár + 80 ° C-ig.

Mandals Flexitex Standard nitril gumi és PVC keverékéből készül, valamint hozzá adott adalékkal az UV károsodás megelőzése érdekében. Ez a gumi keverék egy erősítő poliészter  szöveten keresztül van extrudálva. Ezzel a gyártási eljárással egy nagyon erős kötés jön létre a szövet és a gumi között. A tömlő maximum 200 méteres szakaszokban szállítható. A le- és feltekerés, valamint szállítás egyszerűen és gyorsan megoldható a cső manipulálására szolgáló hordozódobokkal.

Belső átmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

1 1/2

38,0 +1,6

2,2

0,3

800

60

2 900

2

51,0 +2,0

2,2

0,38

650

45

3 800

2 1/2

65,0 +2,0

2,2

0,53

650

45

4 200

3

76,0 +2,0

2,6

0,7

580

45

5 200

3 1/2

90,0 +2,0

2,7

0,97

580

40

8 000

4

102,0 +2,5

2,7

1,1

500

35

8 800

5

127.0 + 3.0

3.0 1.53 610 42

14 600

6

150,0 +3,0

3

1,7

525

36

16 100

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a. 

MANDALS Flexitex Extra öntöző tömlő, öntözőcső

A Mandals Flexitex Extra egy nagyon könnyű, könnyen kezelhető, mégis strapabíró flexibilis lapostömlő. Alkalmas megtápláló vezetéknek nagyobb öntöző- és hígtrágya kijuttató rendszerekhez, valamit nem éghető folyadékok szállítására az iparban. A Mandals Flexitex Extra nitril gumi és PVC keverékéből készül, valamint hozzá adott adalékkal az UV károsodás megelőzése érdekében. Ez a gumi keverék egy erősítő poliészter  szöveten keresztül van extrudálva. Ezzel a gyártási eljárással egy nagyon erős kötés jön létre a szövet és a gumi között.

A tömlő ellenáll az általánosan felhasznált vegyszereknek. A speciális körkörös szövés miatt a tömlő nem nyúlik, ha húzzák. Ugyanebből az okból, valamint a nagy falvastagság miatt nagy erejű nyomásnak is ellenáll. Működhet -30 ° C és + 75 ° C között, szakaszos használatkor  akár + 80 ° C-ig. A tömlő maximum 200 méteres szakaszokban szállítható. 

Belső átmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

3

76 +2,0

3,1

0,95

720

50

9 100

3 1/2

90 +2,5

3,3

1,18

640

44

10 100

4

102 +2,5

3,2

1,20

610

42

11 400

4 1/2

114 +3

3,2

1,43

510

35

12 500

5

127 +4

3,4

1,68

440

30

13 700

6

151 +4

38

2,10

610

42

17 000

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a. 

MANDALS Ultraman öntöző tömlő, öntözőcső

A Mandals Ultraman extrudált, hőre lágyuló poliéter alapú poliuretánból (TPU) készül. Kiváló kopásálló tulajdonságokkal rendelkezik. A megerősítés körszövött poliészter szövet. A speciális gyártási módszernek köszönhetően nagyon erős kötés jön létre a burkolóréteg és a bélés között. A körkörös poliészter megerősítés biztosítja a rendkívüli szakítószilárdságot, kombinálva a maximum 2% hosszváltozással az ajánlott üzemi nyomáson. Ez megakadályozza, hogy „kígyózzon” a tömlő, ha nyomás alatt van. Hasonlóképpen, az egymásba kapcsolódó szövet egyedülálló nagynyomású alkalmazhatóságot garantál.

A tömlő ellenáll az általánosan használt vegyszereknek és kiválóan ellenáll az UV sugárzásnak. A kopásállóság az egyik legmagasabb elérhető, így a tömlő ideálisan használható egyenetlen terepen, vagy olyan alkalmazásokban, ahol az erő és a kopásállóság akár a burkolat vagy bélés esetén elengedhetetlen. A Mandals Ultraman -50 ° C és + 75 ° C hőmérséklet-tartományban használható, időszakos használat esetén akár + 80 ° C-on.
Szabványos hossz 200 méter. Ennél hosszabb szakasz kérésre a 8”-nál kisebb átmérők esetén lehetséges.

Belsőátmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

2 1/2

65,0 +2,0

2,8

0,66

810

56

6.500

3

76,0 +2,0

2,8

0,84

780

54

7.900

3 1/2

90,0 +2,0

2,9

0,98

620

43

9.100

4

102,0 +2,5

3,2

1,20

610

42

10.100

4 1/2

114,0 +2,5

3,2

1,39

535

37

10.800

5

127,0 +2,5

3,2

1,52

505

35

1200

6

152,0 +3,0

3,2

1,73

435

30

14.900

7

178 +3,0

3,2

2,05

390

27

17 100

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a.

Mandals Ultraman (HVT) öntöző tömlő, öntözőcső

Az Ultraman HVT jó kopásállósággal és kiváló kötéssel rendelkezik a TPU polimer és a szövés között. A tömlő teljes átmérőjű visszanyeréssel rendelkezik a nyomáscsökkentés után, mint a Superman HVT, de a kialakítást tovább optimalizálták a súlyhoz. Az Ultraman HVT ideális olyan helyeken, ahol a folyadékszállítás idő- és térfogatátviteli sebessége döntő fontosságú – például sürgősségi ágazatokban.

Belsőátmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

8

203+3.0

3.9

2.7 610 42

37 000

10

254+5.0

4

3,5

520

36 46 000

12

305+5.0

4,2

4,5

435

30

54 500

 

Mandals Superman (HVT) öntöző tömlő, öntözőcső

Mandals Superman (HVT) tömlő a hagyományosnál magasabb nyomás- és szállítási mennyiség értékek esetén ajánlott, ugyanakkor könnyen telepíthető. 

A Mandals Superman HVT extrudált, hőre lágyuló poliéter alapú poliuretánból (TPU) készül. Kiváló kopásálló tulajdonságokkal rendelkezik. A megerősítés körszövött poliészter szövet. A speciális gyártási módszernek köszönhetően nagyon erős kötés jön létre a burkolóréteg és a bélés között.

A kiváló kopásállóság megakadályozza a tömlő sérülését egyenetlen, nehéz terepen is, ahol más típusú tömlő az áramlás pulzálása és a töltöttség súlya miatt károsodna. 

Az erős szövet erősítés minimalizálja a tömlő hosszirányú nyúlását, ezért nem fog a tömlő „kígyózni” nyomás alatt.

A Mandals Superman HVT -50 oC és +75 oC hőmérséklet-tartományban használható, időszakos használat esetén +80 oC-on. Szabványos hossz 200 méter.

Belsőátmérő

Falvastagság

Súly

Repesztési nyomás

Szakítószilárdság*

inch

mm

mm

kg/m

psi

bar

kg

5

127  + 2.5

3.5

1,60

650

45

15 800

6

152 + 3.0

3.7

2

650

45

21 000

7

178,0+3,0

4,0

2,4

650

45

31 800

8

203,0+3,0

4,2

3,2

610

42

37 000

10

254,0+4,0

4,3

4,1

520

36

46 000

12

305,0+5,0

4,5

5,05

435

30

54 500

*Az ajánlott maximális üzemi nyomás ideiglenes használat esetén a táblázatban jelzett érték 50 %-a.

 

Tovább

Eketestek konstrukciós és alkalmazástechnikai jellemzői

Ki nem szánt, gazt arat – Eketestek konstrukciós és alkalmazástechnikai jellemzői

A szántóföldi növénytermelésben a csapadék termőtalajba történő befogadására, tárolására és takarékos hasznosítására berendezkedés az elsődleges feladat, amelynek tudás-, eszköz-, technológiai vonatkozásait mielőbb ismertté szükséges tenni.
A termőtalaj pusztulásának megakadályozása, a környezeti terhelések csökkentése céljából a múlt század második felében megjelent a fenntartható mezőgazdasági-élelmiszer-ipari rendszer fogalma, amely gazdaságos, kielégíti a társadalom korszerű táplálkozással kapcsolatos igényeit és megőrzi a környezet minőségét, a világ természeti erőforrásait a jövő generációk számára. A fenntartható fejlődés követelményeit kielégítő, a szántást időszakosan vagy teljesen elhagyó talajművelési rendszereket nevezzük talajvédőnek és környezetkímélőnek (Conservation Tillage).
A szántás nélküli talajművelési rendszerek az amerikai földrészen és Ausztráliában széles körben terjednek, az európai elfogadásuk azonban nem egyértelmű. Az éghajlati, földrajzi adottságok, illetve a termesztéstechnológiai körülmények (például nagy mennyiségű tarlómaradvány) igénylik a forgatást. Ezen igények kielégítése megköveteli a szántási művelet és a megvalósító eszköz, az eke folyamatos fejlesztését.


Az ekék feladata
Az eke feladatának megfelelő ellátását alapvetően befolyásolja a szántás mélysége, szélessége és időpontja. Az agrotechnikai követelmények kielégítése, az általánosan elterjedt eketestfogásszélesség-sorozat és a biztonságos átforgatáshoz szükséges mélység-szélesség arányok figyelembevételével a következő munkamélység-tartományokat határozhatjuk meg:
– sekély szántás, sekélyebb mint 20 cm
– középmély szántás 21–26 cm
– mély szántás 27–32 cm
– mélyítő szántás 33–45 cm
– mély forgatás (rigolírozás), mélyebb mint 46 cm
A hazánkban kialakult eketestfogásszélesség-értékek a következők:
– sekély szántás 25 cm
– középmély szántás 30/35 cm
– mély szántás 40/45 cm
A változtatható fogásszélességű ekék kialakulásával és elterjedésével az optimumértékek csak tájékoztató jellegűek, mivel ezeknél a konstrukcióknál a használható fogásszélesség-tartomány általában 30–50 cm.


Az ekék csoportosítása
A sokféle eketípust különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Az ekék szerkezeti felépítésük, illetve a traktorhoz való kapcsolatuk szerint vontatott, függesztett és félig függesztett változatokban készülnek. A szántás módja szerint lehetnek:
• ágyekék, amelyek a talajt folyamatosan egy irányban forgatják,
• váltvaforgató ekék, amelyek jobbra és balra forgató eketestekkel egyaránt ellátottak.
Ekeválasztásnál az első kérdés tehát a szántás módja, vagyis hogy hagyományos ágyekés vagy váltvaforgató ekés szántást akarunk-e megvalósítani. A modern váltvaforgató ekék előnyei:
• bakhát- és orommentes, vagyis egyenletes felszínű és homogén állapotú szántás, amelynek eredményeként csökkenthető az elmunkáló műveletek száma,
• fogásmentes szántási mód, amellyel nagymértékben csökkenthetők a táblavégi fordulók üresjárati veszteségei,
• lejtős területek szakszerű szántása, vagyis a barázdaszeletek folyamatos felfelé fogatása, ami az erózió elleni védekezés legfontosabb alapfeltétele.
és hátrányai:
• nehezebbek, bonyolultabbak és ennek következtében áruk és üzemeltetési költségeik magasabbak,
• a használatuk magasabb szakértelmet kíván.
Az ismertetett előnyök az ISOBUS rendszer elterjedésével automatikusan alkalmazhatóak lesznek. A rendszer energetikai előnyei tovább fokozhatók, ha élünk azokkal az egyéb lehetőségekkel, amelyekkel a sekélyebb művelés és a szántással egy menetben végzett szántáselmunkálás kisebb energiafelhasználást eredményez. Ha a sekély szántás agrotechnikailag nem elégséges, akkor az egymenetes szántás és altalajlazítás lehet a megoldás.
Az ekék munkavégző részei: csoroszlya, szántóvas, előhántó-beforgató lemez, kormánylemez, altalajlazító és ekenád.
Az eketest munkavégző részei közül a legtöbb feladatot a kormánylemez látja el. Meghatározza az eke forgató-, porhanyító- és keverőmunkáját.
A kormánylemeztípusok főbb jellemzői és alkalmazási területük (1. ábra):

Képkivágáseke

a. A rövid, meredek kormánylemez felülete hengeres. Laza homoktalajok porhanyós szántására alkalmas.
b. A kultúrkormánylemez felülete hengerszerű. A könnyű műveletű homok- és az igen nehezen művelhető agyagtalajok kivételével minden talaj szántására alkalmas, de általában csak hat km/h sebességig.
c. Az univerzális (félig csavart) kormánylemez mellső része ugyancsak hengerszerűen kiképzett, de szárnyrésze kissé csavarodik. Lényegesen hosszabb, mint a kultúrkormánylemez, ezáltal jobban igazodik a nagyobb szántási sebességekhez. A laza ho-moktalajok kivételével minden talajon tetszetős, jó minőségű munkát végez. Világszerte a legelterjedtebb típus ott, ahol hat km/h-t meghaladó sebességgel szántanak.
d. A csavaros kormánylemez megközelítőleg szabályos csavarfelületű. A barázdaszelet egyben maradásának elősegítésére a kormánylemez hosszan hátranyúlik. Nedves éghajlatra és nehéz műveletű talajokra készül, de gyepszántásra minden talajon használható.
Időnként megjelennek különleges kialakítású (alakú és anyagú) kormánylemezek is, például rombusz alak, réselt kivitel, műanyag bevonat vagy kivitel (2. ábra). Külön említendő az az elképzelés, hogy a kormánylemez egy részét talajhajtású görgőkkel vagy TLT-ről átszármaztatott kényszerhajtású forgórészekkel helyettesítik.

Képkivágáseke2

Az eketestek kiválasztása
Az előzőekben ismertetett kormánylemezek (eketestek) kiválasztása
• a talaj- és termelési jellemzők alapján,
• a kormánylemez kialakítása alapján (hagyományos, rombusz, görgős, tárcsás stb.),
• a kormánylemez anyaga alapján (triplex lemez hengerelt/hőkezelt, műanyag, réselt) történhet.
A termőhelyi adottságok alapján választhatjuk meg a munkamélységet és munkasebességet, az elérhető munkaminőséget, illetve a fellépő vontatási ellenállást viszont csak vizsgálatokkal és gyakorlati tapasztalatokkal határozhatjuk meg. A rendelkezésre álló szűk terjedelem miatt csak szemelvényeket mutatunk be az elmúlt idők eketest-vizsgálati eredményeiből.


Eketest-vizsgálati eredmények
Az eketestek – illetve elsősorban a kormánylemezek – kialakítását legjobban érzékeltető fényképezési módszerrel minden típusról háromféle, a jellemző görbéket megadó beállításban készítettünk felvételeket. Külön kiemeltük a változtatható fogásszélességű ekék kormánylemezeit és a réselt kormánylemezeket.
Az eketestek forgatásra jellemző görbéit elemezve megállapíthatjuk, hogy az univerzális csoport tagjai hasonlítanak egymásra. Lényeges eltérés a hengeres kormánylemezűeketesteknél tapasztalható. Mindkét eketest szárnyrészének görbülete elmarad az univerzálisakétól, ami miatt a forgató hatásuk sem tökéletes. A porhanyításra jellemző görbék tanulmányozása hasonló következtetésekhez vezet. Itt is a hengeres típusok görbéi, elsősorban a szárnyrészen mutatnak eltérést. A teljes kormánylemezt tekintve legnagyobb jelleggörbe-változás a JDV és RWN jelzésű, univerzális kormánylemezű eketesteknél tapasztalható, a gyakorlatban a leghatásosabb aprító-porhanyító hatással ezek dolgoznak.
A változtatható fogásszélességű ekék eketesteit külön vizsgálva lényeges eltérést a kormánylemezek elhelyezésében találhatunk. Az IHK fekvő elrendezése elsősorban a forgató hatás szempontjából előnyös, míg a JDV porhanyításra jellemző görbéinek meredeksége („visszafordulása”) jobb aprító hatásra enged következtetni.
A felhasználási területet tekintve ezek a jellegzetességek az IHK-nál középmély szántást és jól művelhető talajt, míg a JDV-nél középmély, illetve mély szántást és nehezebben művelhető talajt (középkötött, kötött) jelentenek.
Az eketestek geometriai összehasonlítása egyrészt tájékoztatást ad a kormánylemezek típusáról, másrészt segítséget nyújt az ekék kiválasztásához.
Az acél (triples) és műanyag kormánylemezek homok- és középkötött talajon végzett összehasonlító vizsgálata alapján a következő megállapítások tehetők:
• a műanyag alkalmas kormánylemezek kialakítására,
• a műanyag kormánylemezek munkaminőségi jellemzői nagyságrendileg megegyeznek a hagyományos acél kormánylemezekével,
• nagy agyagtartalmú talajok a műanyag kormánylemezre kevésbé tapadnak, így a szántásnedvesség határa emelhető,
• a műanyag kormánylemezhez viszonyítva a triplex acél kormánylemez fajlagos vontatási ellenállása néhány százalékkal nagyobb,
• hasonló tendencia állapítható meg a fajlagos hajtóanyag-fogyasztásról.
A réselt kormánylemezes ekék vizsgálata során megállapítottuk, hogy a várakozással ellentétben a réselt kormánylemezek porhanyító hatása nem múlja felül, sőt néhány százalékkal el is marad a normál kormánylemezekétől. Az ekék egyéb munkaminőségi jellemzőiben tényleges eltérés nem mutatkozott, forgató hatásuk és barázdaképzési munkájuk egyértelműen jó volt.
A réselt kormánylemez előnye a nagy agyag- és magas nedvességtartalmú talajok tapadás- (eltömődés) mentes szántásánál érvényesül. Az ekék energiaigényében (fajlagos vontatási ellenállás, vontatási teljesítményigény, fajlagos hajtóanyag-felhasználás) nem tapasztaltunk értékelhető különbséget, tehát a réselt kormánylemezek alkalmazása energetikai előnyökkel nem jár.
A rombusz (losange) eketest értékelését két azonos kategóriába tartozó váltvaforgató eke (Rabewerk Star hagyományos kormánylemezzel, illetve HUARD 514 GD losange kormánylemezzel) eredményeinek összevetése alapján végeztük.
Megállapítottuk, hogy az új formájú rombusz kormánylemez egyetlen gyakorlati előnye a szélesebb és szimmetrikus alakú barázda, amelyben az üzemeltető traktorok gumiabroncsai károsodásmentesen és visszataposás nélkül haladhatnak. Megállapítható, hogy a losange eketesteknek nincsenek olyan előnyeik, amelyek hazai, széles körű bevezetésüket indokolhatnák, mivel a nagyméretű gumiabroncsok káros visszataposását más módszerekkel, például utóhántókkal is el lehet kerülni.
Összefoglalva az alábbi következtetésekre jutottunk:
• a rombusz (losange) eketest előnyei közül csak az új formájú, széles barázda kialakítása érvényesül;
• a réselt kormánylemez általános elterjedése nem várható, de kötött és igen kötött, nagy nedvességtartalmú talajokon a betapadóképességet csökkenti, így alkalmas a szántási lehetőségek kiszélesítésére;
• a műanyag kormánylemez (gyártási, szerelési pontatlanságok megszüntetése után) alkalmas lehet szélesebb körű használatra – elsősorban energetikai előnyei miatt –, de az acél (triplex) kormánylemezek továbbra is egyeduralkodók maradnak;
• az altalajlazítós eketestek használata feltétlenül indokolt. A konkrét alkalmazási terület határozza meg a lazítás mélységét.


Változtatható fogásszélesség
Az eltérő feladatok egyetlen ekével nem oldhatók meg, ezért a gyártók ekecsaládokat fejlesztettek ki. Az ekecsalád-megoldással igen sok munkaszélességi igény kielégíthető, de a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a jó erőgép-munkagép energetikai összhang megteremtésére – a változó talaj- és domborzati viszonyok miatt – további munkaszélesség-variációkra van szükség. Ez bizonyos határig eketestek le- és felszerelésével, azon túl pedig újabb eke beszerzésével oldható meg.

Képkivágáseke3

Az eketestek szerelése idő- és energiaigényes, az új eke beszerzése pedig költséges, ezért váltak népszerűvé az állítható munkaszélességű ekék (3. ábra). A változtatható fogásszélességű ekék a hagyományos ekékhez viszonyítva a következő előnyökkel rendelkeznek:
agrotechnikai előnyök:
• a talajféleséghez és -állapothoz igazodó eketest-fogásszélesség helyes megválasztásának eredményeként az elmunkáló műveletek minimalizálása,
• az erőgéphez igazodó munkaszélesség megválasztásával biztosítható az optimális munkasebesség, amelynek eredménye az elmunkáló műveletek minimalizálása,
energetikai előnyök:
• a traktor-munkagép energetikai összhanggal elérhető az optimális teljesítménykihasználás és a minimális hajtóanyag-fogyasztás,
üzemeltetési (ökonómiai) előnyök:
• kisebb beruházási költségek
• hatékonyabb időkihasználás.

Szerző: Dr. Jóri J. István egyetemi tanár BME, Gép- és Terméktervezés Tanszék, AgrárUnió

Tovább
6m_Striegel_01
10m_Striegel
Striegel_02
Striegel_Arbeit_rotierende_Zinken_01

HATZENBICHLER gyomfésű

A borona szinte minden kultúrában használható, mint például: gabona, kukorica, répa, repce, szója, bab, borsó, burgonya, zöldségfélék, illetve gyepterületeken. A rugósujjú-borona rendszeres és szakszerű használatával a gyomirtó szerek használata teljesen mellőzhető.

Konvencionális gazdálkodás esetén is igen hasznos, mivel a kelő gyomok irtásán túl, a talaj felső rétegének megművelésével megszünteti a növény gyökere számára kedvezőtlen anaerob körülményeket, valamint megszünteti a talajfelszín hajszálcsövességét, és ez által megakadályozza a talajnedvesség elpárolgását.

Továbbá lehetővé teszi, a rendszeres műveléssel egy időben kijuttatott nagy hatóanyag tartalmú, kisdózisú műtrágya talajba való bedolgozását, ezért a növény számára harmonikusabb tápanyagellátás érhető el. Alkalmazásával megszüntethető a kelés előtti sok csapadék illetve a kényszerű kelesztő öntözés miatt kialakuló cserepesedés, minek következtében egyöntetűbb, dinamikusabb kelés várható.

Gyomirtásra való használata két szakaszból tevődik össze. Az első szakaszban a bevetett, de még ki nem kelt talajfelszínt műveljük. Kritikus időszak az, amikor a csíra a talajfelszín közeléhez ér egészen addig, amíg a növény gyökérzete kellően meg nem erősödik, mivel ekkor a borona használata a kultúrnövényt is károsítaná. A kellően legyökerezett kultúrában folytatható a használata egészen az állomány záródásáig, amikor már érvényesül a kultúrnövény elnyomó hatása.

Műszaki adatok:

  • Hidraulikusan összecsukható 4,50 – 15,00m-es munkaszélességben
  • 3 pont felfüggesztés, központi vázszerkezet
  • Fogak méretei: 6/380mm, 7/450mm, 8/450mm
  • Fogak/fésűk saját gyártású olajozott edzésű acélból készülnek, igen tartósak, nagyfokú vibráció hatására sem törnek. A hagyományos szénacél pálcáknál 3x tartósabb.
  • Állítható magasságú gumi támasztókerekek
  • Védett rugótekercs (nem okoz kárt a növényben)
  • Központi fésűállítás mechanikus (10pontban), vagy hidraulikus
  • Mozgó boronamezők lánc függesztésűek és az oldalsó karok nem mereven rögzítettek, ezért kitűnő a talajkövetés

Miért ajánljuk?

  • Hatékony munkavégzés
  • Alacsony szállítási magasság a speciális csukásmódnak köszönhetően
  • Javítja a talaj vízmegtartó képességét
  • Masszív kivitelű, ezért tartós és strapabíró
  • Könnyen használható

Egyedi, személyre szabott opciók elérhetők:

  • Pneumatikus műtrágya kijuttatóval felszerelve is kérhető
  • Eltérő munkaszélesség
  • Különböző fogtípusok
Tovább
  • A betakarítás és szárzúzás egy menetben történik
  • Könnyű kezelhetőség
  • Bármely típusú kombájnra adaptálható
  • Egyszerű csatlakoztathatóság a kombájnhoz

  • Minimális karbantartásigény

  • Alacsony üzemeltetési költség

  • Nagy területteljesítmény

  • Központi elektromechanikus törőlécállítás

  • A törőhengerek speciális csapágyazásai napi karbantartást nem igényelnek

  • A törőegységek túlterhelés elleni védelmét soronként egy-egy biztonsági kapcsoló biztosítja

  • A beépített váltóhajtóművek segítségével az adapter fordulatszáma a gyári értékhez képest +/- 5 %-kal állítható, az állomány függvényében

  • Munkasebesség: 6-10 km/h

Az OptiCorn Prémium és OptiCorn Prémium CS kukorica-betakarító adapterek a teljes érésű kukorica betakarítására szolgálnak.

CS jelzés összecsukható berendezést jelöl.

Típusok:

– Fix vázzal 6, 8 és 12 soros kivitelben, 70 és 76,2 cm-es sortávval.

– Összecsukható vázzal 6 és 8 soros kivitelben, 70 és 76,2 cm-es sortávval.

Alapfelszereltség:

  • Szártaposó
  • Extra oldalmagasító

Opciók:

  • Talajkövető

A váz és lényegében minden szerkezeti egység rozsdamentes acél és alumínium anyagokfelhasználásával épült, ezáltal könnyű és időtálló.

A törőhengerek hatékony szárlehúzást biztosítanak, és kialakításuknál fogva hatékonyabbá teszik a szárzúzó munkáját is.

Szilárd szerkezeti kivitel, hatékony teljesítmény és minimális karbantarthatóság jellemzi.

A szárzúzó a szármaradványokat és a sorok közötti gyomot egyaránt lezúzza, a zúzalékot szétteríti a tarlón.

Szárzúzáskor a szármaradványok 90 %-a 6 cm alatti méretű.

Az adapter kétoldali meghajtással rendelkezik, melyet kardántengely közvetít a kombájn ferdefelhordójáról.

A törőegységek és a behordó csiga meghajtása alumínium vázú hajtóművekkel történik.

A gyűjtőcsiga túlterhelés elleni védelmét egy biztonsági tengelykapcsoló, a törőegységek túlterhelés elleni védelmét pedig soronként egy-egy biztonsági kapcsoló biztosítja.

A hajtás egyszerű szerkezete nem igényel karbantartást, a beépített biztonsági tengelykapcsoló nagy üzembiztonságot tesz lehetővé.

Az adapter egy speciális kapcsolókerettel bármelyik kombájntípus ferdefelhordójához csatlakoztatható. A kapcsolókeret kiválasztásához a kombájn pontos típusjelét és a gyártási évét kell megadni.

Az OptiCorn Prémium adapteren nincsen lánchajtás, mindent hajtóművek hoznak mozgásba, ezzelkarbantartásmentes üzemeltetést biztosítva.

Az oldalhajtás kardán-, ill. szöghajtóműveken keresztül biztosított.

Jelenleg teljesen egyedi megoldás a piacon, hogy az adapter sebességváltó hajtóművel is rendelkezik, így szerelés nélkül egy kar segítségével az adott állománytól függően lassítható, ill. gyorsítható a gyári alapértékhez képest +/- 5 %-kal a működési sebessége. 

Hajtóművel meghajtott a terelőcsiga is, ill. soronként Walterscheid biztonsági kapcsolók vannak beépítve, valamint az egyes törőegységeket is Walterscheid kardánok kötik össze, ami a flexibilitást növeli.

Ennek az adapternek, ill. a teljes adaptercsaládnak a másik nagy újdonsága, hogy csak rozsdamentes anyagok, ill. alumínium felhasználásával készül a vázszerkezetük, ill. az alkatrészeik 90 %-a, amellyel jelentős, 20 %-os súlycsökkenés érhető el egy hagyományos, acélvázas felépítésű adapterhez képest.

Az anyaghasználat előnyei nemcsak a súlycsökkenésben, hanem ezzel párhuzamosan a kedvezőbb üzemanyag-felhasználásban, a taposási kár csökkenésében, valamint a hosszabb várható élettartamban érhetők tetten, illetve a vízállásos területek betakaríthatóságában van jelentős előnye.

Tovább

Partnereink

agronaplo agraragazat agrarunioagroinform logo megfoszmezogepesz